home         

Dunakanyar-Pilisi Civil szervezetek összefogása

Pilismaróton, 2021. szeptember 11-én, a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezésére létrejött találkozón, két megye, 10 településén működő civil szervezet képviselői jelentek meg. Az esemény fontosságát jelzi, hogy a találkozón két nemzetközi és egy országos hatáskörű környezetvédelmi civil szervezet is képviseltette magát.

A meghívottak közül néhányan előre jelezték, hogy nem tudnak eljönni, mert más korábban betervezett nyilvános programjuk volt.

PilismarótA jó hangulatú, közel négy órás szakmai beszélgetés keretében közösen fektettünk le egy alapot a Dunakanyar-Pilis térségben működő civil szervezetek együttműködése érdekében. Megszületett a térség eddigi talán legjelentősebb dokumentuma!

A közös összetartozásunk jeleként fogalmaztuk meg és írtuk alá a „Dunakanyar-Pilis Térségi Összefogás az Ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében” elnevezésű nyilatkozatot!

Történelminek számít ez a pillanat, hiszen a Duna ami „szétválaszt” most összeköt bennünket. A jövőben segítjük egymás munkáját, támogatjuk egymást, együtt lépünk fel a Dunakanyar-Pilis mintatérség kialakítása érdekében.

Továbbra is várjuk a térségben működő civil szervezetek, szerveződések jelentkezését, akik csatlakozni szeretnének ehhez a kezdeményezéshez.

Összefogva- összetartozunk

 A Dunakanyar-Pilis Térségi Összefogás Civil Szerveződés közös nyilatkozatát aláíró civil szervezetek:

 
Sólyom Környezet-és természetvédelmi Egyesület  – Solymár, Pilisszántó

Karátson Gábor Kör - Budapest

Pilis-Dunakanyari Civilek az Életért Társaság – Szentendre

Gödi Ökoklub Egyesület – Göd

A Duna Marad kezdeményezés

Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület – Pilismarót

Dunakanyar Környezetvédelmi Egyesület – Zebegény

Dunakanyarkult Kulturális és Ökológiai Egyesület- Verőce

Civilkalász – Budakalász

Kisoroszi Szigetvédők Civil Társaság - Kisoroszi